HTML

Indafotó képek

Archívum, az összes cikk

Friss topikok

2010.03.08. 10:35 Magyarországom

Az MFB Zrt. kihátrálna a MotoGP pálya mögül, ha tehetné

Pénteken a Sávoly Motorcentum Kft. pátyi irodájából (Mervó József aláírásával) nyilvánosságra hozták a többször idézett KPMG tanulmányt a sávolyi MotoGP pályáról. (itt letölthető>>>)

A KMPG tanulmányból kiderül, hogy az csak egy szakvélemény, amely semmilyen döntés meghozatalára nem alkalmas, mivel nem megvalósíthatósági tanulmány, annak adatait senki nem ellenőrizte, és óriási tévedéseket és hamis információkat is tartalmaz.

A Grupo Milton weboldalairól összeollózott információk között haladva, azonban még így is látható, hogy ahogyan azt a Zipp.hu is írja, idén nem lesz MotoGP futam Sávolyon, mert fizikai képtelenség a szükséges kiszolgálóépületek felépítése.
A pénzügyi szakvélemény szerint (a leírás szerint a Grupo Miltontól kapott információ szerint) 11 hónap szükséges az építmények felépítéséhez. Ebből már az is következik, hogy mindegyik fél tudja már múlt nyár óta, hogy idén nem lesz futam.

A Bodoky Tamás blogjaiban a MotoGp-vel kapcsolatos kommentek száma már 2.000 felett van, így kétségtelenül ki lehet jelenteni, hogy ez a legsikeresebb téma az elmúlt 1/2 évben.

Előzmény:

Több leleplező, Kovács Bence János és Mervó József rovott múltját feltáró index.hu címlapsztori után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kisfilmben kampányol az aktív politizálás mellett, és K-Monitor Közhasznú Egyesülettel és a Transparency International Magyarországgal közösen Bajnai Gordonhoz fordultak a sávolyi beruházás kormánydöntését előkészítő összes tanulmány (PM belsős feljegyzések, megvalósíthatósági tanulmány, stb.) nyilvánosságra hozatala melllet. Ezt követően kb. 1 hetes tétovázás után hozták nyílvánosságra a KPMG szakvéleményt, amely virágnyelven leminősíti megbízója terveit.

A sávolyi polgármester, Bobek Gábor időközben kampányba kezdett, hogy a pálya 35MdFt-os támogatását a beruházó megkaphassa. 

Független szakértők szerint a KPMG tanulmányban található számok alapján is kimondható, hogy a pálya az összes kiszolgáló épülettel és az útcsaklakozásokkal együtt kb. 10 MdFt-ból megvalósítható. Ezen összegbe a szennyvíztisztító építése is belefér, bár az a teljes 600 Ha-os logisztikai cenrtum, szabadidő park, wellnes fürdő, kaszinó, irodaépületek és 800 lakóépület ellátását is biztosítja - természetesen állami támogatásból.

Jelentős ellentmondás van az építeni kívánt parkolókapacitás, amely 10.000 látogatóra van méretezve a tervek szerint és a szakvéleményben tálalt látogatószám (100-250.000) között.

A helyzetet árnyalja, hogy az elmúlt 5 évben tőlünk nyugatabbra a gyorsasági pályák 1/4-ét bezárták, és az új építésü pályák a botrányhíradások középpontjában találhatták magukat. A példaként emlegetett Nürnburgring 75 MdFt-nyi állami pénzt emésztett fel, további 10 MdFt-ot kénytelenek állagmegóvásra költeni, miközben a pálya továbbra is zárva tart. A téma azért is érdekes, mert ott is "csak" 20MdFt-nyi állami támogatásról volt szó a beruházás elején, és menet közben derült ki, hogy a spanyol helyett ott dubaji (távolról jött idegen) nem rendelkezik egy fillérrel sem, csak adóssággal.

Figyeljünk, hogy észrevegyük, mi a kampány és mi a valóság:


(vagy itt >>>)

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszagom.blog.hu/api/trackback/id/tr161818407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása