HTML

Indafotó képek

Archívum, az összes cikk

Friss topikok

2010.03.18. 20:13 Magyarországom

Törölték a MotoGP-t, az MFB kiszállt, életveszélyes fenyegetések, Páty tűntet a Spanyol Nagykövetség előtt

 

  Az elmúlt héten sok minden történt…. 

Először is biztosan nem lesz már idén MotoGP verseny Sávolyon. Ezt egyrészt már 2 hete megírta a zipp.hu, hírportál bár sokan csak hitetlenkedtek akkor.

Azóta a Tocsik ügyben pont nyolc évvel ezelőtt elhíresült Suchmann Tamás volt privatizációért felelős tárca nélküli miniszter (jelenleg csak a Balatonring projekt szekerét tologató kormánybiztos) kihátrált a projekt mögül. Először lemondott, majd mégsem, szerintünk továbbra is a Grupo Milton mutyiszekerét tolja.

Másnap az MFB is hivatalosan bejelentette hogy a MotoGP építésére nem adnak hitelt, amit nem hivatalos információink szerint egyik oka az volt, hogy a főkolompos Ben Coloman (elnézést: Kovács Bence János), a pornóiparban is elévülhetetlen nevet szerzett, magát a 10. leggazdagabb magyarnak kiadó volt vadőrről kiderült, hogy 1.5 év szabadságvesztésre ítélték a 90-es években. Gondot jelenthetett az is, hogy a Grupo Milton ügyvezetője Mervó József jelentős érdekeltségekkel rendelkezik az éjszakai életben és több máig tisztázatlan ügye volt (pl. kigyulladt a KÖZGÁZ gazdasági igazgatójának az autója, amikor a Mervó József érdekeltségébe tartozó cégnek nem hosszabbította meg a szerződését), de problémát okozhattak azok az ügyészségi nyomozások is, amelyek még jelenleg is folynak a pátyi ingatlanpanamák ügyében. De ne felejtsük el azt a töbsszáz levelet se, amit a pátyi MegaPláza (vagy hívjuk inkább „Golf”városnak) ügyében küldtek postán vagy e-mailen a környező lakosok minden elérhető hivatalnak…

Külön oldalt érdemelne, hogy az általunk a jelenlegi újságírás legnagyobb alakjának tartott Bodoky Tamás a „a Minőségi Újságírásért „ díjat kapott a sávolyi projektben elhíresült Kovács Bence János portréjának a megrajzolásáért. 
Külön fricska ez a MÚOSZ-nak és azon újságíróknak, akik hónapokig csak a Grupo Milton által finom ebédekkel fűszerezett sajtótájékoztatóira jártak el, és készpénznek írták le a Milton 2006 SL,  Sedesa és „társai” által kiadott közleményeket még a kártyavárként összeomló csalás utolsó percében is….Bodoky Tamás érdemei között említenénk, hogy ő volt az az újságíró, aki korábbi gyanús történeteket, pl. a Vízháborút Magyarországon (a vízművek titkolt privatizációját), vagy a 2006-os tűntetésekkel kapcsolatos rendőrségi brutalítást is felderítette, ez utóbbit könyv formájában is kiadta. De ő volt az is, aki először írta le 2006-ban, hogy az MSZP tíltott és etikailag el nem fogadható módszerekkel akarja a választásokat megnyerni. Ezért a MÚOSZ statáriális megrovásban részesítette… (eláshatja magát Eötvös Pál).

 A sávolyi és pátyi ügyekben szaporodnak a névtelen, életveszélyes fenyegetések. Megfenyegették az ügyben felszólaló Gulyás Dénest (Fideszes politikus), Tollner Józsefet (Páty Önkormányzat), hírtelen indoklás nélkül lemondott Danóczy Balázs, Telki polgármestere (és családjával külföldre utazott) de több újságírót is eltanácsoltak lassú tűzön sütést felajánlva vagy képletes burkolt fenyegetéssel (Bodoky Tamásnak a Szelíd motorosok összefoglalóját küldték meg, amiben a főhőst lelövik).

 A sávolyi bukta után pályázatotot írtak ki a helyzet képletes bemutatására. A beérkezett pályaművek itt tekinthetők meg, de itt is bemutatjuk a legjobban sikerült alkotásokat.

 A pátyi ingatlanmutyi a végkifejlethez közledik. Már biztos, hogy 10 önkormányzati képviselő ellen feljelentést tettek korrupció és hűtlen kezelés miatt. Az interneten egy meg nem nevezett szervezet már gyűjti a pénzt új börtön építésére, ahol a korrupción kapott önkormányzati és parlamenti képviselőket el lehetne szállásolni.

 Közben szaporodnak a részünkre is megküldött, a spanyolországi ingatlanmutyit bemutató e-mailek és levelek is. A pátyi civilek és a Zsámbéki medencében élő polgárok ezért elhatározták, hogy kedden (március 23-án, 17.00 órakor) tűntetést szerveznek a Spanyol Nagykövetség elé.

Végül itt a teljes meghívó:

FELHÍVÁS DEMONSTRÁCIÓRA

 A 2000-es években Spanyolországban az ingatlanfejlesztés szónak szinte szinonimájává vált a korrupció és a pénzmosás. Spanyolországban mindent megtesznek, hogy ebből az ördögi körből kilépjenek; az érintett spanyol befektetők pedig keletre menekülnek, és megjelentek hazánkban is: Sávolyon, Pécsen, Pátyon….

 Elértük, hogy a befektetők sávolyi ígéreteivel kapcsolatosan ne dőljön be a magyar állam.

A spanyol befektetők Pátyon megvalósítani kívánt, törvénytelen és környezetromboló elképzeléseiből sem kérünk.

Akadályozzuk meg a budapesti agglomeráció zöldfelületeinek eltűnését, a termőföldek átminősítéséből származó megaprofit bezsebelését, a pátyi mutyit.

 A döntés a te kezedben is van!

 Gyere 2010. március 23-án, kedden du. 5 órakor Spanyolország Nagykövetsége elé (Budapest, VI. kerület, Eötvös u. 11/B, az Andrássy út sarkánál, közel az Oktogonhoz)

 

1 komment · 1 trackback


A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszagom.blog.hu/api/trackback/id/tr391850649

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sávoly igazi tétje 2010.03.26. 10:35:26

A Sávoly-ügy a közeljövő magyar demokráciájának lakmuszpapírja. Ha az állami támogatás zöld utat kap, az azt jelenti, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere valószínűleg továbbra sem fog működni a végrehajtó hatalommal szemben. A Sávoly-ügy tétje jóva...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hypotheticalfriend 2010.03.26. 12:53:50

Nagyon várjuk a jövő nemzedékek ombudsmanjának véleményét Pátyról!
Hajrá Fülöp Sándor!